Noh végre eljött az idő hogy erről is írhatok!

 

Történt még jó régen, (vagy egy hónapja)  hogy SzájklingSzáráh meghívott egy múzeumlátogatásra, méghozzá egy sörgyáréba. Elég közel van hozzám (5 perc), meg hát neki nehéz ellenállni, meg egyébként is szerveztem oda egy túrát (Erasmus Activity Group tagjaként),így legalább tudtam hogy hova viszem a jónépet. Erről legyen itt most szó mindenképpen!

Az Előadásról:

Mint kiderült ez az Economic Faculty jóvoltából szerveződött és teljesen ingyenes ;), ami külön azért jó, mert a múzeum végén egy nagy bárpult várja a lejárt lábakat és a kiszáradt torkokat két darab ingyenes sörrel lehet gyógyítani. Az egész egy kis prezentáció szerűséggel kezdődött (csak hogy legyen valami tanulsága is ) a sörgyár mai helyzetéről! De nem ám ppt meg csili vili konferenciaterem.... írásvetítő meg valami klubhelység. Maga ez a légkör illetve az előadó megjelenése (teljesen hétköznapi öltözet és beszédstílus) egyből személyesebb légkört teremtett.

Majd elkezdte a mondanivalóját. Az elején néhány sablonos infó a főzde történelméről, hátteréről (eeről lejebb olvashattok bővebben), kis jelenlegi helyzetjelentés, majd az előadás lényege: a Carlsberg stratégiája és jövőbeli céljai.
A szlogenjuk egyébként: probably the best beer in town/world, és erre nagyon büszkék, mondhatnánk, hogy "probably the best slogen in world" . Attól függ hogy hol rekámozzák, pl itt a városközpontban a town van kirakva:

Majd a fószer mesélt arról, hogy napjainkban mire érdemes építeni egy ekkora sörhatalom stratégiáját. Először közösen megpróbáltuk kideríteni a cég célcsoportját. Persze Ő mindig kijavította a népet ha valamit rosszul gondoltunk. A végeredmény valami ilyesmi lett:

  • az életkora 25-35 között mozog
  • férfi
  • szereti a sportot
  • európában vagy a távolkeleten él
  • egyedülálló
  • van keresete, rendszeresen dolgozik

Felrajzolt egy táblázatot, amit a hallgatók hozzászólásai segítségével töltött ki. Az egyik oszlopban voltak a különböző sport tevékenységek  (mert ugye a sport az egy remek reklámozási és befektetési lehetőség), a másikban pedig hogy mennyire érdekelt a cég ebben az ágban. (H, M, L) Természetesen a foci az az elsők között szerepel, a síelés a közép kategóriába került, meglepetésre a golf is ide jutott, viszont a forma-1 alul maradt.
Tehát egyértelműen a focira építenek.
A másik nagyon impresszív része az előadásnak a Carlsberg által kidolgozott marketing terv volt. Egy újabb fólia következett amin rengeteg hasznos infó és egy szlogen volt:
 

KISS + CONDOM + FUNNY HAT


Persze mindenki ezt nézte a kezdetektől kezdve, majd amikor már eleget beszélt a többi dologról, rátért erre a mondatra, melynek jelentése meghatározó a cég hozzáállásában:

  • KISS = Keep It Simple, vagyis nem kell semmit túlbonyolítani, egyszerű, könnyen érthető dolgokat fogad be a mai ember agyacskája
  • CONDOM = Concentrate, and Dominate, vagyis foglalkozz azzal ami a cél és próbálj meg egyeduralmat, de legalább jelentős dominanciát kialakítani azon a területen.
  • FUNNY HAT = mindig kell legyen a kalapban valami vicces. (legjobb témakörök: szex, halál, sport... stb)

Itt van pl ez a reklámjuk:

 

Persze rengeteg minden másról is beszélt, de nekem ezek maradtak meg így egy hónap távlatából! Most jöjjön egy kis hisztorikális rész:

A Carlsberg történelme:

Kevesen tudják, de a Carlsberg egy alapítványként kezdte 1876 ban. Céljuk a Carlsberg laboratórium és a Fredriksborg Kastély (ez ma a dán nemzeti  történelem múzeuma)  megalapítása és fenntartása volt, azért hogy tudományos kutatásokba kezdjenek. Ezen kívül létrehozták a Carlsberg Glyptotek nevű múzeumot, ami ma világhírű, volt szerencsém elmenni, később felteszem a képeket róla. Valamint együttműködtek a Tuborg Alapítvánnyal, hogy több, a társadalom számára hasznos munkát és helyzetet teremtsenek.
Egyébként ebben a laborban fejlesztették ki azt az élesztőt (aminek hiretelenjében a Saccharomyces carlsbergensis nevet adták) amely lehetővé tette a sör szállítását és tárolását.
Az egész atyja egy Jacob Cristian Jacobsen nevezetű iparos volt, aki hamar el is távozott az élők sorából (1882), de szerencsére fia Carl Jacobsen folytatta munkásságát. 1902 egyik görbe éjszakáján szerintem rájött hogy ez a múzeum, meg kutatás elég uncsi tud lenni, vannak dolgok amik sokkal jobban érdeklik a népet; ezért megkezdte a sörgyár irányítását... aztán szerényen elnevezte Carlsbergnek (na jó ezta a nevet az apja adta neki) és belekezdett a Jacobsen nevű sör gyártásába.* 
Az  1930-as években már ösztöndíjat is osztottak az olyan okos diákoknak mint én (voltam). '70-ben beolvasztották a Tuborg Sörgyárat, majd '91 től a Tuborg alapítvány dolgaiért is ők felelnek. Jákob bácsi távozása miatt az alapítvány úgy döntött hogy a sörgyár minimum 51% tulajdonjoga az ő kezükben kell legyen.

*Majd amikor a Dav-ID Corporation  kiadja az első CaimaCAM 3D-s kamerát akkor lesz akkora arcom mint ennek a legénynek volt!


A városaban 2004 -ig folyt a sör gyártása, aztán azt bezárták, mert itt már nem érte meg üzemeltetni, úgyhogy ma csak a múzeum működik a helyszínenen, viszont a tervek szerint egy új negyed a Carlsberg City épül majd itt fel, nagy magas épületekkel, remélem nem rontja majd el a látképet, bár a dán építészetet elnézve erre nem nagy a valószínűség.

Itt van néhány a Carlsberg által forgalmazott sör, persze csak az eséllyel ismerteket kiválogatva:

* San Miguel (UK)
    * Mythos (Greece)
    * Tuborg (Regional)
    * Tetley (UK)
    * Holsten (Germany)
    * Lav (Serbia)
    * Cardinal Lager (Switzerland)
    * Baltika (Russia)
    * Pan (Croatia)
    * Pirinsko and Shumensko (Bulgaria)
    * Splügen and Bock 1877 (Italy)
    * Troy and Venüs (Turkey).
    * Jacobsen
    * Vole (Turkey).
    * Astra (Germany)
    * Carlsberg (Portugal)
    * Kronenbourg (France)
 

A múzeum:

 A 60kr belépőért cserébe kapsz egy múzeumot amit alaposan végigjárhatsz, majd a már említett kettő darab tetszőleges sörrel felejtheted el gyorsan az egész kúltúrálódást. Az múzeumba belépve (illetve az egyik lécsőn felmenve) csodálatos látvány tárul elénk: több mint 15000 bontatlan sörösüveg, és nincs kettő ugyanolyan közöttük. Ez a világ minden tájáról begyűjtött ,Carlsberg közreműködéssel gyártott sör bemutatóterme. Egyetlen gond vele, hogy törhetetlen üveg mögött van az egész, így igen nagy kísértésnek voltunk kitéve.
Asszem az arcomon jól látszik a kielégületlenség miatti feszültség:

 

 Kb ez a terem volt a legérdekesebb a múzeumban, utána némi történelmi áttekintés, egy két használati tárgy és élethelyzet, majd a sör gyártási fázisai, meg a vége előtt egy istálló, pacikkal, meg söröshordókat hordó szekerekkel.  Van még egy szoborpark is a múzem kertjében, ahol a szegény sárgaföldre deportált kis hableány kicsinyített másolata pucsít, legalább ez itt maradt... Íme:


A Carlsber cég néhány számadata:

  • éves profit (2009): 135 milliárd HUF
  • foglalkoztatottak száma: közel 45000
  • éves termelés: 135 millió hl (és ez mind söööör)
  • világranglista: 4

Funky:

A napokban történt, hogy a jónépek fellázadtak a sörgyárban, mivel rendszabályozták a sörfogyasztást, ugyanis innentől csak ebédidőben lehet ingyensörözni... igen, 2010 et írunk, ezek meg ott vedelték az ingyen sört a munkahelyükön, vezetés, keverés, felmosás közben... elképesztő.
Egy dolgozó azt mondta, hogy felháborodott mert ezentúl nem tudja meginni az ebédidőn kívüli 3 sörét... ha ezt nyilatkozta, képzelem hogy egy szexmentes vasárnap este utáni esős hétfő reggelen mennyit tolhat be...
 

A végére egy informatív és kellemes kis videó az eddig kitartóaknak:


 

Szerző: cdav

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://felesemigaz.blog.hu/api/trackback/id/tr861857461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szpiti 2010.04.16. 10:21:54

Kibaszott, mocskos vulkán!!!!
süti beállítások módosítása