Nehéz a dolga a Katonának!
2010.03.02. 21:26
Üdv!
(Akinek a cím olvasatán nem egyből "Kotona József" ugrik be, az nézze meg Babinénit, és hallgasson kevesebb Bikinit...)
Nos, hát úgy alakultak az életem, hogy pénteken (amint az írtam is) már dolgoztam egy adagot. A cég akinek a szórólapjait osztogatom, ablaktisztítással foglalkozik, és ugye itt dánföldön nem divat a függöny. Gondolom nem akarnak még bezártabbak lenni és így tuti sok fény szűrődik a lakásba. Néha szoktam is nézegetni a szemben lévő épületet, ki mikor vacsizik, vagy kockul :) Szóval egyrészt boltokba viszek A/4-es méretű szórólapot, amit természetesen kézbe kell adjak, másrészt családi házaknak a postaládájába terjesztem az igét. Ennek folyamán regeteg kertes házat láttam, meg azért néha néha be is pillantottam, hátha valakik éppen szexelnek, de sajnos semmi ilyen élmény. De általában a házak nagyon rendezettek, mint mondtam az ablakok nagyobbak mint azt megszoktuk, függöny 200 ból egy helyen van, riasztó kb minden másodiknál, kutyát inkább bent tartják, eddig egy sem kóstolta a faromat, kis kerti kapuk vannak, zár nélkül, nyitva. Ezen kívül ki mennyire rendezett, a ház körül számos használati tárgy (talicska, bicajok, babakocsi, fűnyíró stb...) ami afro-magyar honfitársaink szemével nézve könnyen eltulajdonítható, de ez szerencsére itt nem "divat".
Had idézzek egy péntek este történt beszélgetésből (csak hogy személyesebbé, őszintébbé tegyem a mondanivalómat):
"-Volt hogy kicsit zavraba is jöttem, mert volt pl olyan, hogy egy fodrászszalonban ahol 4 (fütty) jó csaj kopasztott .... (pff).. beléptem, erre mindenki rám figyelt, pedig csak egy szaros szórólapot hoztam de mégis örömmel fogadták," (innentől nem idézet) néha félreérthetetlenül mosolyogtak én meg bosszankodtam, hogy nem nyomtattam magamnak:
"Young Hot Masseur Gives You His Very Special Hungarian Massage: First time for FREE! Call NOW"
feliratú szórólapokat...
Szombaton bejött még egy kis takarítói meló is. Egy gyógyszergyár csomagolóüzemét kellett kipucolni. Ez elsőre 6 órás munkát jelentett, megjegyzem másnaposan. És a legnagyobb gondot a hely megtalálása jelentette (holott szerdán már voltunk megnézni, hogy mit is kell csinálni)... Ha már a szombati bulinál tartunk. Állati jó hely a White Room... a belépő + ruhatár kombó kicsit megkopszatott, de utána egy kameruni fekával cápáztuk a bulákat! A következő kép, amikor beszélgetek egy igen csinos dán csajjal (Jenie), és csak beszélünk és telik az idő és vége is a partinak. Balladai homály fedi hogy mi a ...ért nem kértem el valami elérhetőségét (még a Frodóra csipázó cimbim sem tudott kisegíteni, pedig ő is "csetelt" a csajjal). Aztán azzal váltunk el, hogy holnap (azaz szombat este) találkozunk egy számomra akkor teljesen nyilvánvaló szórakozóhelyen. Másnap semmi sem volt nyilvánvaló, csak az hogy 12 óra és nekem már régen a seprűt kellene fognom :S
Ezzel a háttérrel nehéz volt meló, estére ki is voltam mint a liba!
Tudom, ezek nem valami "álom" melók, de itt ezt elég jól megfizetik (otthoni viszonyokhoz képest), tehát úgy döntöttem, hogy megéri valamennyit "kubikolni" azért, hogy ne az anyagiak szabjanak korlátot az itt eltöltött félévem minőségének!
Aludjatok JÓL!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó komment