A lányok angyalok

2010.02.24. 16:07

Kis informatív jellegű poszt a gyengébbik nem itteni felhozataláról (inkább az erősebbik nem szája íze szerint)

Amint azt már mondtam, a helyiek kíváló minőségű futó- és hajtóművel rendelkeznek, ami egyszerűen magyarázható azzal, hogy rengeteget ülnek a biciklin, és ha éppen mozogni akarnak, akkor pedig kocokgnak egyet valamelyik parkban. Ezt az áldásos tulajdosnágukat "sajnos" ők nagyon is tudják és ahol lehet ott már-már hormonzavart okozó mélységekig kihangsúylozzák. Gondolok én itt a mindenhová tapadó és feszülő cicanadrágokra, harisnyákra, az éppen az ülepet eltakaró miniszoknyára és rövidnadrágra. Úgyhogy aki szereti a szép pipi-combokat, és a far-hát sem egy utolsó dolog amit megnéz egy hölgyeményen, az ebben a térségben ötcsillagos alapanyagot találhat!
Ha már így elindultam lentről, akkor folytatnám az elemzést :) Miután konstatáltuk, hogy hmmmm... "eléggé túrnivaló", szembesülnünk kell azzal, hogy igen, a teremtő azért igazságos és nem áldotta meg ezeket a "kacsalábon forgó" dámákat valami hatalmas keblekkel. Ami azért valljuk be, akár elég nagy szívfájdalmunk tud lenni. Nem azt mondom, hogy nem lehet szép egy formás, kisebb darab, de azért sokkal őszintébben mosolygok mikor nem fér el a tenyeremben :)
Hát rendben, túltettük magunkat a midi-ciciken, (és beírtunk a költségvetés.xls táblázatunkba egy nagyobb műtéti összeget (x2 :)) megpillanjtjuk a néha még ilyen zord hidegben is kivillantott kulcscsont - nyak, állcsont kompozíciót. És újra megnyugvással nyugtázzuk hogy kicsit sem hasonlítanak az otthoni, hurkás tokájú kisgazdára ... igen, ez továbbra is egy csinos, szemrevaló teremtés, akinek láthatóan hiányzik egy kiadós száj okozta bőrpirosodás (de honnnan?). 
Ja hogy még az arcát meg sem néztük. Elnézést kérek a hölgyektől, ne tévessze meg őket a leírás menete, ez a valóságban nem mindig történik így. Nos, hát elérkezett az a testrész ami a legnagyobb befolyással bír és ha belegondolsz, a legtöbbet is látod. Elég tipikus vonásaik vannak. Erős vonalak az állnál, tiszta, kicsit barnás bőr, pici töpszli orrocska, vékony, csilligó szemek, szőke, kontyba fogott egyenes haj. Szó nincs sajtszagú, vastag, telt vörhenyes fejszerkezetről. Azok szerintem a rénszarvasokkal pajtiznak... 

Egybe vetve, egy 8,5 ös vagy akár még 9 es pontot minden kétséget kizáróan megérdemel ez a dán fehérnépség!

Igen, erről szerintem lemaradok... : :(

 

 

Viszont ilyen csajok repkedhetnének a kertembe: (bár ezek tuti pumpáltak)

Szerző: cdav

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://felesemigaz.blog.hu/api/trackback/id/tr741780384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Judik Dávid 2010.02.24. 20:45:10

Toljad neki(k) Csibész Dóci!

TheRealMrTeacher 2010.02.25. 09:24:29

Wááá:D...király elemzés...:)

norczyee 2010.02.25. 16:58:36

Csak így tovább Cicafiú!!!:)
süti beállítások módosítása